Színházak és újságok, mintha tartanának tőle, hogy valaki megelőzi őket az ünneplésben, nem tudják bevárni március tizenötödikét. Korán kezdik az ünneplést és valószínűleg nem sietnek majd a befejezésével sem. Nagyon szép vonás ez. Az igazi ünnep nem is férhet bele a huszonnégy órás keretbe, s a mesék is úgy tanítják, hogy a nagy lakodalmak három hétig tartanak. Hadd kezdődjék hát a nagy nemzeti ünnep és tartson el akár április végéig, legalább elhelyezkedik ebben a nagy keretben mindenkinek a választott dátuma, meg a hivatalos is. Ma hegyen-völgyön tart a széles jókedv, szépen összeolvad az ünnepi hangulatban március tizenötödike és április tizenegyedike, s ebben az ünnepi folytonosságban lesz valami költői igazság is.

A megindult ünneplésből azonban csak egy kis epizódra tereljük ezúttal a figyelmet. Csekélység az egész, nem is bevallott pont az ünnepi programban. De nekünk úgy tetszik, hogy a véletlen sokkal szebben tud ünnepet csinálni, mint a közönséges halandó. És a nemzet voltaképpen hálával tartozik annak az ismeretlen egyetemi hallgatónak (bolond diszkréció, hogy az újságok nem akarják a nevét kiírni), aki annakidején megvette hitelbe a Jókai Mór összes munkáit és a kikötött részleteket, természetesen, nem fizette meg. Kiskorú volt a diák, s a könyvkereskedő ennélfogva a szülőt fogta pörbe, de az apa nem akart fizetni, mondván, hogy kiskorú fiának csak olyan vásárlásaiért felelős, amelyek fenntartásához föltétlenül szükségesek. Így történt, hogy a bíróságnak ítélkeznie kellett a pörös dologban és Kiss Ferenc táblai bíró mint a kerületi járásbíróság vezetője a diák apját elmarasztalta, mert Jókai művei nem jelentenek fényűzési cikket, hanem oly szükséges beszerzése minden egyetemi polgárnak, amelyért, ha a diák kiskorú, az apa teljes felelősséggel tartozik.

...Hogy ez a kis diák, aki nem tud fizetni, ez az apa, aki nem akar fizetni, s ez a bíró, aki az ötvenedik márciusban ítélkezett: hárman együtt micsoda szép ünnepet csináltak Jókai Mórnak, az nem tartozik ebbe a strófába. Az agg költő szeme talán megnedvesedik tőle, és eszébe jut, hogy a negyvennyolcadiki márciustól a mostani tavaszig nem dolgozott hiába. Talán megtelik a szíve örömmel, hogy abban a fiúban és abban az apában két generáció mérkőzött miatta, és az elfogulatlan bíró döntése szerint a költő munkája nem fényűzési cikk, hanem olyan bevásárlás, amely az ifjúság fenntartásához szükséges. Ez a költő külön diadala és külön ünnepe, s mind a kettőt becsületesen megérdemelte. Nekünk pedig jólesik, hogy a nagy március ötvenedik évfordulójára a véletlen ilyen örömet tartogatott annak az embernek, aki mind a két március - nem, mind az ötven március munkájából és dicsőségéből kivehette részét.

De programon kívül szép epizódja ez az ítélet a nemzeti ünneplésnek is. Ha az a kis diák véletlenül nem csinálja ezt az adósságot, szándékosan kellett volna egyet fogni a helyébe, csak hogy ezen az emlékezetes tavaszon ilyen ítélet hangozhassék el. Mert csonka ünnep volna, ha azt az időt, mikor a magyar nemzet költői jártak legelül, a nemzeti irodalom megbecsülésének különösebb jele nélkül ünnepelnők meg. Hogy sírok és emlékszobrok koszorúkkal fognak megtelni, hogy zarándok népnek élén dicsőítő beszédek fognak ott elhangozni, az nem minden, ami az ünneplő nemzettől kitelik. Ha idegen nemzetek volnának olyan szerencsés helyzetben, hogy az ünneplésre megérett korszak szereplői közül élőket is lássanak körükben, sohasem mulasztanák el, hogy azokat tegyék az ünneplés középpontjává. S ha ilyen korszakokból egy istentől megáldott poéta, egy egész külön irodalom forrása járna közöttük, az idegen nemzetek egy percig sem haboznának, hogy az egész ünnepben ezt az írót, ezt az eleven emléket tiszteljék meg. Mert abban a poétában látnák a múlt harcos apostolát, aki ott volt a kezdet kezdetén, amikor a szabadságfa levelezni kezdett, és a végzet különös kegyelméből itt van ma is, amikor e fának árnyékában az unokák találnak pihenőt. S ha nem is kell szükségképpen a spanyolok példáját követni, akik kisebb alkalomból és kisebb poétával szemben, a vérük tüzes fellobbanásában, költőkirállyá koronázták Zorillát, talán a magyar nemzet is módját találhatta volna, hogy ünnepében Jókai is legyen egy - programpont.

S mi azért találjuk a tegnapi bírói döntést olyan szép epizódnak, mert teljessé teszi az ünnepet. És függetlenül az írótól, aki véletlenül a nemzeti szabadságnak is első katonái közül való, éppen a nagy március jubileumán mondja ki, hogy a nagy nemzeti írók munkája nem fényűzési cikk, hanem az önfenntartáshoz szükséges, mint a kenyér.