%brandDTD; ]>
IMAP-fiók esetén az új üzenetek automatikusan megjelennek a Beérkezett üzenetek mappában, miután elindítottuk a Levelező és hírolvasó programot, és kiválasztottuk az IMAP-fiókhoz tartozó Beérkezett üzenetek mappát.
POP típusú fióknál az üzenetek letöltéséhez ki kell választanunk a Beérkezett üzenetek mappát, és a Letöltés gombra kell kattintani. Amikor POP-fiókból letöltjük az üzeneteket, ezek alapértelmezés szerint törlődnek a POP-kiszolgálóról. A POP-kiszolgáló beállításai módosíthatók úgy, hogy az üzenetek helyi gépre letöltése mellett ezek másolata a levelezőkiszolgálón is megmaradjon.
Az is beállítható, hogy a Levelező és hírolvasó indításkor kérje le az új üzeneteket, és adott időközönként ismételje ezt meg.
Levelező és hírolvasó ikon |
Az állapotsoron a Levelező és hírolvasó ikonja zöld nyíl megjelenítésével figyelmeztet az új üzenetek érkezésére.
Értesítés új üzenetekről |
Az új üzenetek automatikus ellenőrzésének beállítását kezdjük a Levelező ablakban.
Új üzenetek automatikus letöltésebeállítást.
A &brandShortName; Levelező és hírolvasó hangjelzéssel vagy figyelmeztető párbeszédpanellel is felhívhatja figyelmünket, ha új üzenetet kapunk. Ennek beállításához lásd: Levelező és hírolvasó beállításai – Értesítések.
Az új üzeneteket kézzel bármikor lekérhetjük. A kijelölt postafiók vagy hírcsoport új üzeneteinek lekéréshez hajtsuk végre a megfelelő műveletet:
Az összes levelező-postafiók új üzeneteinek lekéréséhez induljunk ki a Levelező ablakból:
Ha valamelyik levelező-postafiókba nem jelentkeztünk be, a Levelező és hírolvasó az adott postafiók üzeneteinek lekérése előtt a felhasználói név és a jelszó megadását kéri. (Ha a felhasználónevet és a jelszót tároltuk a jelszókezelő segítségével, a Levelező és hírolvasó nem kéri be ezeket az adatokat.)
Megjegyzés: választhatjuk a Levelező ablakban a Fájl menü Új levelek letöltése
parancsát is.
Adott levelező-postafiók új üzeneteinek lekéréséhez induljunk ki a Levelező ablakból:
Megjegyzés: a Levelező és hírolvasó a fiók üzeneteinek első lekérésekor a jelszó megadását kéri. Ekkor beállíthatjuk, hogy a program a Jelszókezelőben tárolja a jelszót.
A Jelszókezelő minden felhasználói nevet és jelszót ment a saját számítógépünkre, és szükség esetén automatikusan beírja azokat. A részletes leírás a Jelszókezelő használata fejezetben található.
Saját igényünk szerint megadhatjuk a Levelező ablak elrendezését (ez az ablak jelenik meg, amikor az Ablak menü Levelező és hírolvasó parancsát választjuk).
Az üzenetek kategóriák (például tárgy, feladó, dátum vagy sürgősség) szerinti rendezéséhez induljunk ki a Levelező ablakból.
Az oszlopfejlécek átrendezéséhez induljunk ki a Levelező ablakból:
A megjelenítendő oszlopok megváltoztatásához induljunk ki a Levelező ablakból:
Az üzenetek téma (tárgy) szerinti csoportosítása (így minden üzenet a válaszokkal együtt azonos csoportba kerül):
Témacsoport gomb |
Tipp: A témacsoport gomb automatikusan rendezi a szálat elindító üzenet alá dátum szerint rendezve a válaszokat. Ha a témacsoportokon belül másféle rendezést szeretne, válassza a Nézet menü Rendezés almenüjéből a kívánt beállítást.
Tipp: Válassza ki a Témacsoportok megőrzése az üzenetek rendezésekor
beállítást a Levelező és hírolvasó Beállítások panelján, ha azt szeretné, hogy a &brandShortName; megtartsa a téma szerinti csoportosítást, amikor az üzenetek az oszlopok fejlécére történő kattintással kerülnek sorbarendezésre. A témacsoport gomb átvált a témacsoport szerinti és a témacsoportok nélküli csoportosítás között ebben az üzemmódban. Ha a Témacsoportok megőrzése az üzenetek rendezésekor
beállítás nincsen kiválasztva akkor a &brandShortName; automatikusan témacsoportok nélküli csoportosítás szerint jeleníti meg az üzeneteket, amikor az oszlopok fejlécére történő kattintással kerülnek sorbarendezésre.
Tipp: az összecsukott témacsoportban lévő olvasatlan üzenetek egyszerűbb megkülönböztetése érdekében a &brandShortName; Levelező és hírcsoport aláhúzza a kiinduló üzenetet.
Üzenet mentése szöveges, HTML-, vagy Outlook Express-fájlként:
Fájl típusa, listából válasszuk ki a fájltípust (HTML-fájlok, Szövegfájl vagy Levélfájlok). Válasszuk a Levélfájlok elemet, ha az üzenetet a Microsoft Outlook vagy az Outlook Express által megnyitható formátumban szeretnénk menteni.
A kijelölt üzenet nyomtatása:
Alapértelmezés szerint a kapott üzenetekben hivatkozott távoli képek és egyéb tartalmak nem jelennek meg, kivéve, ha az a feladó számára engedélyezve van a Címjegyzékben. Ezen beállítások megváltoztatásához:
Távoli képek és tartalmak blokkolása az üzenetekbenjelölőnégyzetből.
Megjegyzés: További tudnivalók a Távoli képek engedélyezése a HTML levelekben
beállítással kapcsolatban az Új névjegykártya létrehozása témakörben található, amelyből kiderül, hogy hogyan váltaszthatjuk meg, hogy melyik küldőtől származó levél jeleníthet meg távoli tartalmakat.
Alapértelmezés szerint a JavaScript és a bővítmények használata nem engedélyezett a kapott üzenetekre. A beállítások megváltoztatásához:
JavaScript engedélyezéserésznél jelöljük be a
Levelező és hírolvasónégyzetet.
Bővítmények engedélyezéserésznél jelöljük be a
Levelező és hírolvasónégyzetet.
Új vagy válaszüzenet címzését, szerkesztését és elküldését több módon is végrehajthatjuk:
Tipp: a Postafiókok beállításai – Levélírás és címzés párbeszédpanel segítségével megadhatjuk, hogy az adott postafiókból elküldött üzenetek szerkesztéséhez használjuk-e a HTML-szövegszerkesztőt. (Ez a beállítás minden postafióknál eltérő lehet.) További tudnivalók: Fiókok beállításainak módosítása.
A HTML formátum lehetővé teszi különböző betűkészletek, szövegstílusok (például félkövér vagy dőlt) és szövegszínek, táblázatok, számozott és számozatlan listák és képek használatát az üzenetek szerkesztésénél. Néhány címzett azonban esetleg csak egyszerű szöveges formátumú levelet tud elolvasni. Ha egy üzenetnél mégis az egyszerű szöveges szerkesztőt szeretnénk használni, tartsuk lenyomva a Shift billentyűt, és így kattintsunk az Új üzenet vagy a Válasz gombra.
Az Új üzenet ablak levelek és hírcsoportüzenetek címzéséhez, szerkesztéséhez és elküldéséhez használható. Ehhez először a Levélírás és címzés párbeszédpanelen adjuk meg, hogy egyszerű szöveges vagy formázott üzeneteket szeretnénk-e szerkeszteni (a párbeszédpanel a Szerkesztés menü Postafiókok beállításai parancsával érhető el).
Az Új üzenet ablak a Levelező eszköztár Új üzenet gombjával nyitható meg.
Az Új üzenet ablak a következő elemeket tartalmazza:
Ezen a következő gombok találhatók:
Ha az üzeneteket szerkesztéséhez HTML-szerkesztőt használunk, egy másik eszköztár is megjelenik, amely a &brandShortName; HTML-szerkesztőhöz hasonló szövegformázó gombokat tartalmaz.
A HTML-szerkesztő használatáról a A weboldal formázása fejezetben olvashatunk.
Levélüzenet címzése:
Ha az automatikus címkiegészítés engedélyezve van (ez az alapbeállítás), a név néhány betűjének beírása után a Levelező és hírolvasó kiegészíti a címet, ha az szerepel a címjegyzékekben. (A név egy részének bírása után az ReturnEnter billentyű megnyomásával is kérhetjük a címkiegészítést.)
Megjegyzés: több címzettnél ezeket vesszővel válasszuk el. A név megadásakor ne használjuk vesszőt az utónév és a vezetéknév között Így írhatunk be több címzettet:
valaki1@valahol.hu,valaki2@valahol.hu
Feladómezőbe, és jelöljük ki a kívánt postafiókot. További tudnivalók: Az üzenetet küldő postafiók megadása.
Címzettmezőbe kattintva másik címzett-típust választhatunk:
Tipp: üzenet gyors címzéséhez kattintsunk az egér jobb oldali gombjával az éppen látható levél e-mail címére, és válasszuk a helyi menü Levél írása parancsát.
Az üzenetet küldő postafiók megadása
Ha több levelező-postafiókkal rendelkezünk, a Feladó mezőben megjelenő postafiók az új üzenet létrehozásának választásakor kijelölt postafiók (vagy kiszolgáló) lesz. A &brandShortName; Levelező és hírolvasó azonban az üzenet szerkesztésekor lehetővé teszi az üzenetet küldő postafiók megadását. Kattintsunk a Feladó mezőbe, és a megjelenő listán jelöljük ki a kívánt postafiókot. A küldés után az üzenet másolata a megfelelő fiók Elküldött elemek mappájába kerül.
Az automatikus címkiegészítés
Az automatikus címkiegészítés a levelek egyszerűbb és gyorsabb címzését biztosítja, amelynél nem kell neveket keresni vagy teljesen beírni. A Levelező és hírolvasó automatikusan ellenőrzi a címjegyzékeket és az LDAP-címtárkiszolgálót (ha rendelkezésre áll), és a név beírt részletét egyedi egyezésnél kiegészíti. A hibás beírás lehetőségét segít kiküszöbölni azzal, hogy több találatnál megjeleníti ezek listáját. Az automatikus címkiegészítés alaphelyzetben engedélyezve van.
Ha a Levelező és hírolvasó automatikus címkiegészítésekor kapott eredmény nem megfelelő, törléséhez nyomjuk meg a Backspace vagy a Delete billentyűt, és írjuk be a kívánt címet.
Az automatikus címkiegészítés tiltása:
Helyi címjegyzékés a
Címtárkiszolgálónégyzet jelölését.
Az üzenet írásakor a Beállítások menü segítségével a következő üzenetküldési beállítások adhatók meg:
Automatikus felismerésválasztásakor a Levelező és hírolvasó megkérdezi a kívánt formátumot, ha nem ismert, hogy a címzett levelezőprogramja megfelelően meg tudja-e jeleníteni a HTML-üzeneteket. Az itt választott formátum felülbírálja a &brandShortName;Szerkesztés Beállítások parancsának választása után megadott beállítást.
További üzenetformázási beállítás érhető el a Szerkesztés menün keresztül:
A Szerkesztés menü Postafiókok beállításai parancsával adhatjuk meg, hogy az üzenetek szerkesztéséhez egyszerű szöveges szerkesztőt kívánunk használni. A postafiók Levélírás és címzés paneljén töröljük a Levelek írása HTML formátumban
négyzet jelölését, ha az összes üzenetnél egyszerű szöveges szerkesztőt szeretnénk használni. Ha az egyszerű szöveges szerkesztőt csak alkalmanként használjuk, tartsuk lenyomva a Shift billentyűt, és így kattintsunk az Új üzenet vagy a Válasz gombra.
Levélüzenet megválaszolása:
Válaszoláskor az eredeti üzenetet beilleszthetjük a válaszba, és megadhatjuk, hogy az hol helyezkedjen el.
Válaszoláskor az eredeti szöveg automatikus idézésenégyzetet.
válasz kezdése az idézett szöveg alattaz alapértelmezett beállítás.
a válasz kezdése az idézett szöveg alatt (ajánlott)beállítást, hogy az aláírás az üzenet legvégére, az idézet szövege alá kerüljön.
a válasz kezdése az idézett szöveg felettbeállítást, hogy az aláírás a válasz és az idézet szövege közé kerüljön.
Note: If you have created a signature, you can optionally omit it when replying to a message.
Üzenet továbbításakor megadhatjuk, hogyan kívánjuk elhelyezni azt a saját üzenetben: beágyazva az üzenet törzsébe (ez az alapbeállítás) vagy mellékletként.
Üzenet továbbítása:
Üzenettovábbítás alapbeállításának megadása:
Tipp: az alapértelmezett továbbítási mód felülbírálható. Jelöljük ki az üzenetet, válasszuk az Üzenet menü Továbbítás módja almenüjét, majd válasszuk a Beágyazva vagy a Mellékletként lehetőséget.
A tértivevény segítségével értesülhetünk arról, hogy a címzett megjelenítette (megnyitotta) az üzenetünket. A címzett levelezőprogramjának támogatnia kell az MDN (Message Disposition Notification) szabványt. Ne feledjük, hogy a címzett dönthet úgy is, hogy nem küld visszajelzést, hiába kérjük.
A globális Levelező és hírolvasó beállításai – Tértivevény beállítópanelen azt is megadhatjuk, hogyan kezeljük a nekünk küldött tértivevényeket. Ezeket a globális beállításokat felülbírálhatjuk az egyes postafiókoknál. A hírcsoportokba küldött üzeneteinkhez nem lesz mellékelve tértivevény, mert a hírcsoport-kiszolgálók nem támogatják ezt a funkciót.
Ha egy adott üzenetet szeretnénk tértivevénnyel elküldeni:
Ha egy adott postafiókból elküldött minden üzenetet automatikusan tértivevénnyel szeretnénk feladni:
Mindig tértivevénnyel küldje az üzenetetnégyzetet.
A tértivevényekkel kapcsolatos további tudnivalók: Levelező és hírolvasó beállításai – Tértivevények.
Az éppen írt üzenetet piszkozatként menthetjük, így később folytathatjuk a levélírást:
Megjegyzés: a mentés után az üzenet megnyitva marad.
Üzenet piszkozatának szerkesztését vagy elküldését kezdjük a Levelező ablakban:
Megjegyzés: az üzenet elküldésekor törlődik a Piszkozatok mappából.
Tipp: a szerkeszteni kívánt piszkozat dupla kattintással is megnyitható. Ez különösen akkor hasznos, ha az üzenetek ablaktáblája be van zárva.
Egy vagy több feleslegessé vált piszkozat törlését kezdjük a Levelező ablakban.
A sablonok a gyakran használt üzenettípusok formázásánál lehetnek hasznosak, ilyen például a hetente küldött állapotjelentés. Tetszőleges ablakban megjelenített üzenetet menthetünk sablonként, így ezt végrehajthatjuk a levél szerkesztéséhez használt ablakból is.
Üzenet mentése sablonként:
A másik megoldás, hogy egy létező üzenetet nyitunk meg, amely már a kívánt módon van formázva.
Üzenet szerkesztése sablon használatával:
Megjegyzés: Az üzenet elküldésekor a sablon nem törlődik a Sablonok mappából. A sablont még később is felhasználhatjuk.
Egy vagy több feleslegessé vált sablon törlését kezdjük a Levelező ablakban.
A HTML-üzenetek, a weboldalakhoz hasonlóan, formázott szöveget, hivatkozást, képet és táblázatot is tartalmazhatnak. Előfordulhat, hogy nem minden címzett tudja fogadni a HTML-üzeneteket. A &brandShortName; Levelező és hírolvasó az összes fióknál lehetővé teszi a levelek és a hírcsoportüzenetek elkészítését HTML vagy egyszerű szöveges szerkesztőben. Emellett megadható, hogy alapértelmezés szerint az egyes címzettek HTML vagy egyszerű szöveges formátumban kapják-e az üzeneteket, illetve hogyan kezelje a Levelező és hírolvasó az üzeneteket, ha egy címzettről nem tudható, hogy képes-e fogadni formázott levelet.
Az üzenetek alapértelmezett szerkesztési formátumának megadásához induljunk ki a Levelező ablakból.
Levelek írása HTML formátumban. Ekkor a Formázó eszköztár is meg fog jelenni az Új üzenet ablakban. A fióknál az egyszerű szöveges szerkesztő használatához hagyjuk üresen a négyzetet.
Ha ismerjük a HTML-forráskód működését, további HTML-kódelemeket, stílusattribútumokat és JavaScript-kódot is beszúrhatunk az üzenetbe. Ha bizonytalanok vagyunk a változtatások eredményében, leghelyesebb, ha nem módosítjuk a forráskódot. A HTML kóddal való munkánál a következő módszereket használhatjuk:
További tudnivalók a HTML-forráskód szerkesztéséről: Haladó tulajdonságok szerkesztése.
Alapértelmezés szerint a Levelező és hírolvasó megerősítést kér a HTML-üzenetek elküldése előtt, ha nem ismert, hogy a címzett levelezőprogramja megfelelően meg tudja-e jeleníteni az ilyen üzeneteket.
A küldési beállítások megadását kezdjük a Levelező ablakban:
Megjegyzés: ezek a beállítások csak levelekre érvényesek, hírcsoportüzenetekre nem.
Ha az üzenet szerkesztése közben rájövünk, hogy nem minden címzett képes fogadni formázott leveleket, az üzenet formátumát az elküldés előtt még megváltoztathatjuk:
Időt takaríthatunk meg, ha a címjegyzék szereplőknél megadjuk, hogy képesek-e fogadni HTML-üzeneteket.
névjegykártyájának szerkesztésepárbeszédablak megjelenítéséhez.
Az üzeneteket a következő formátumban szereti megkapnilenyitható listán válasszuk a HTML elemet, ha tudjuk, hogy a címzett képes fogadni formázott üzeneteket (azaz ezekben hivatkozások, képek és táblázatok is szerepelhetnek).
Ha ez a címzett csak egyszerű szöveges (formázás nélküli) üzeneteket fogadhat, a Sima szöveg elemet válasszuk. Ha nem vagyunk ebben biztosak, válasszuk az Ismeretlen elemet.
Ekkor a &brandShortName; Levelező és hírolvasó a küldési formátumot a Beállítások párbeszédpanel Küldés formátuma beállítása alapján határozza meg. Ha még ebből sem állapítható meg a megfelelő formátum, a Levelező és hírolvasó megkérdezi ezt az üzenet elküldésekor.
A beérkezett HTML-üzenetekben lévő különféle kódok egyszerűen megjeleníthetők:
A Küldés HTML formátumban párbeszédpanel akkor jelenik meg, ha olyan címzettnek próbálunk meg formázott üzenetet küldeni, aki nem képes ilyet megjeleníteni, vagy amikor a Levelező és hírolvasó nem tudja megállapítani, hogy egy címzett tud-e fogadni HTML-üzenetet. Ha kétségek merülnek fel, küldjük el az üzenetet egyszerű szöveges formátumban és HTML-ben is.
Fájl csatolása elküldendő üzenethez:
Fájl csatolásapárbeszédpanel jelenik meg.
Tipp: fájl csatolásához a Mellékletek mezőn belülre is kattinthatunk.
Tipp: a mellékelni kívánt fájlokat az egérrel is áthúzhatjuk az Új üzenet ablak Mellékletek mezőjébe.
Weboldal csatolása elküldendő üzenethez:
Tipp: a Böngészőben pillanatnyilag megtekintett weboldalt elküldhetjük másnak is. Válasszuk a Fájl menü Oldal küldése parancsát.
Ha a beérkezett üzenet melléklete olyan típusú fájlt tartalmaz, amelyet a &brandShortName; meg tud jeleníteni (például grafikus vagy HTML fájl), a melléklet az üzenet törzsébe beágyazva jelenik meg. Az egyéb fájltípusoknál a Levelező és hírolvasó lehetővé teszi, hogy más alkalmazásokban megnyissuk a mellékletet, vagy azt a merevlemezre mentsük.
Melléklet megnyitásakor ügyeljünk arra, hogy az adott fájltípust kezelő alkalmazás telepítve legyen a számítógépen. Például DOC formátumú fájlnál legyen olyan program, amely ezt meg tudja nyitni.
Melléklet megnyitása:
Tallózásgombra.
Haladógombra kattintva új fájltípus adható a segédalkalmazások listájához. &brandShortName; segédalkalmazásokat használ annak eldöntéséhez, hogy a különböző fájltípusokat hogyan nyitják meg más alkalmazások &brandShortName; programból. További tudnivalók: Különböző fájltípusok kezelése.
Megjegyzés: ha IMAP-kiszolgálót használunk a levelek fogadásához, valamennyi melléklet a kiszolgálón tárolódik.
Melléklet mentése:
Tip: az összes melléklet mentéséhez kattintsunk az egér jobb oldali gombjával(Macintosh számítógépen Ctrl-click egy mellékletre, és válasszuk a helyi menü Összes mentése parancsát. Ezután meg kell adni a mellékletek mentési helyét.
Az üzenetek törlési módja függ a levelezőkiszolgáló típusától: POP vagy IMAP. A törölt POP-üzenetek automatikusan a Törölt elemek mappába kerülnek. A IMAP-kiszolgálót használók különféle beállításokat adhatnak meg az üzenetek törléséhez.
A Beérkezett üzenetek vagy más mappa üzenetének törlését kezdjük a Levelező ablakban:
Üzenetek megnyitás nélkül történő törlését kezdjük a Levelező ablakban.
Azt is megtehetjük, hogy az Üzenetablak fogantyújára (a recés rész az üzenetlista alatt, középen) kattintva bezárjuk ezt az ablaktáblát.
Törlési beállítások IMAP üzenetekhez:
Ha POP típusú kiszolgálót használunk az üzenetek fogadásához, illetve IMAP-kiszolgálónál a Törölt elemek mappa használatát állítottuk be, a következő lépésekkel törölhetünk üzeneteket a Beérkezett üzenetek és a többi mappából:
Üzenetek helyreállítása a Törölt elemek mappából:
Üzenetek végleges törlése: